A dadaizmus, mint a 20. század befolyásos művészeti irányzata, döntő szerepet játszott a performansz-művészet fejlődésében. A hagyományos művészeti normák megkérdőjelezésével a dadaizmus új kifejezési formák feltárását ösztönözte, ami végső soron megnyitotta az utat a performansz-művészet megjelenése előtt.
A dadaizmus lényegében a művészet és a társadalom bevett konvencióit próbálta felforgatni és megkérdőjelezni, felölelve az abszurditást, a spontaneitást és az eltérő elemek szembeállítását. A kreativitásnak ez a radikális megközelítése közvetlenül befolyásolta a performansz művészet fejlődését, lehetőséget kínálva a művészeknek, hogy szokatlan és elgondolkodtató módon kapcsolatba lépjenek közönségükkel.
A dadaista mozgalom, amely az első világháború idején Zürichből indult ki, az akkori társadalmi és politikai megrázkódtatásokra adott válaszként a racionalitás elutasítására és a káosz felkarolására törekedett. A hagyományos értékek és struktúrák elutasítása a művészetben és a társadalomban termékeny talajt adott a performansz-művészet fejlődéséhez, amely hasonlóképpen a konvencionális hiedelmeket próbálta megkérdőjelezni és kritikai reflexiókat kiváltani.
A dadaizmus egyik jelentős hozzájárulása a performansz művészethez az volt, hogy a különböző művészeti formák, köztük a vizuális művészetek, a költészet, a zene és a színház fúziójára helyezte a hangsúlyt. A dadaista előadások gyakran több művészeti diszciplínát integráltak, elmosva a határokat a különböző médiumok között, és a művészi kifejezés többdimenziós megközelítésére ösztönözve. Ez az interdiszciplináris szellemiség tartós hatással volt a performansz művészet fejlődésére, arra inspirálva a művészeket, hogy felfedezzék a különböző művészeti formák közötti szinergiákat, és magával ragadó, részvételi élményeket teremtsenek közönségük számára.
Ezenkívül a dadaizmus művészet- és berendezkedésellenes érzelmei katalizátorként szolgáltak a hagyományos művészeti gyakorlatok dekonstrukciójához, megnyitva az utat a performanszművészek előtt, hogy nem szokványos technikákkal és koncepciókkal kísérletezzenek. A művészi konvenciók elutasítása és a kreativitás radikális, gyakran konfrontatív megközelítéseinek elfogadása tükrözte a performansz művészet ethoszát, amely gyakran próbálta kihívni, sokkolni és bevonni a közönséget rendhagyó módon.
A dadaizmus öröksége a performansz-művészetben abban is megmutatkozik, hogy a közönség bevonására és részvételére helyezi a hangsúlyt. A dadaista előadások gyakran a közönséggel való közvetlen interakciót foglalták magukban, elmosva a határokat az előadók és a nézők között. A korlátok lebontására és a magával ragadó, együttműködési élmények előmozdítására fektetett hangsúly mélyen visszhangzott az előadóművészet ethoszával, amely gyakran előtérbe helyezi a közönség bevonását és az aktív részvételt.
Összefoglalva, a dadaizmus kulcsszerepet játszott a performansz-művészet fejlődésében azáltal, hogy megkérdőjelezte a művészi normákat, elősegítette az interdiszciplináris együttműködést, ösztönözte a radikális kísérletezést és hangsúlyozta a közönség elköteleződését. A dadaizmus öröksége továbbra is hatással van a kortárs előadóművészekre, bemutatva ennek az úttörő művészeti irányzatnak a performansz művészet fejlődésére gyakorolt tartós hatását.